Comenius

Megyei Prima Díj elismerés

ÉRTENI ÉS ÉRTÉKELNI EGYMÁST - 16. ALKALOMMAL ADTÁK ÁT A FEJÉR MEGYEI PRÍMA DÍJAKAT

Tizenhatodik alkalommal adták át a Fejér megyei Príma Díjakat a Hotel Magyar Királyban. Az idei évben az egy-egymillió forinttal járó fődíjakat Spányi Antal püspök és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vehette át,

valamint posztumusz elismerésben részesült
Rockenbauerné Honfi Piroska
(1966-2022),
a Comenius Iskola alapítója. 


 



A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete tizenhatodik alkalommal adta át a Fejér Megyei Príma díjakat, az elismeréseket idén is olyan személyek, illetve intézmények vehették át, akik a saját területükön maradandót alkottak.

A gálát Kovács Tibor, VOSZ Fejér Megyei elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, hogy a jó megoldásoknak, a közös sikernek és az összefogásnak feltétele az, hogy érteni és értékelni kell egymást. A díjazottakról szólva kiemelte, hogy olyan kiválóságokról van szó, akik életművükkel példaként szolgálnak. Kovács Tibor hozzátette, hogy a jó példa és az érték kiemelése a célja az évente megrendezésre kerülő Príma Gálának, a kiemelkedő teljesítményt nyújtók, a legjobbak elismerésének. Az elnök az „Év vállalkozója” díj kapcsán kiemelte, hogy a sikeres vállalkozások nagyon sok családnak adnak munkát és közösségformáló erejük van.

Az est résztvevői a hagyományoknak megfelelően dokumentumfilmet is láthattak a 2018 márciusában elhunyt Demján Sándor életéről. A Príma díj megalapítása Demján Sándor érdeme, célja a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztése és a magyar sport felemelése.

Köszöntötte az est résztvevőit Székesfehérvár Megyei Jogú Város nevében Lehrner Zsolt alpolgármester is, aki elmondta, hisz abban, hogy mindenki számára megvan az a terület, amelyen lelkesedéssel és sok munkával, befektetett energiával sikeres tud lenni. „Kinek az üzleti világot, kinek a köz szolgálatát, kinek a művészeti életet jelenti ezt – és még folytathatnám a sort. Ha erre a területre szerencsésen rátalálunk, akkor az igazi boldogságot, megelégedettséget tud hozni. Ezen felül pedig példa lehet mások számára is. Az ilyen példák megtalálásában és bemutatásában is segítségünkre van az Év vállalkozója és a Fejér megyei Príma Díj is” – hangsúlyozta Székesfehérvár alpolgármestere, aki Demján Sándortól vett idézettel zárta köszöntőjét: „A vállalkozás minden nap mérkőzés, a vállalkozó minden nap kockáztat, minden nap bukhat, vagy előreléphet. (...) Az ország, a társadalom felemelkedése anyagi alapokon nyugszik, ennek megteremtésében kulcsszerepet játszanak a vállalkozások. Büszke vagyok a magyar kultúrára is, amelytől sokat kaptam jellemem formálásához, és örülök annak, hogy a Prima Primissimán keresztül fel tudtam hívni a figyelmet a magyar példaképekre.”

A XVI. Fejér Megyei Príma gálán 3 fődíjat osztottak ki 1-1 millió forint értékben, de a jelöltek mindegyike nyertes lehetett, hiszen a VOSZ Fejér megyei szervezetének elnöksége úgy döntött, hogy a közönségdíj mellett egy különdíjat is átad.

Magyar oktatás és köznevelés kategóriában Rockenbauerné Honfi Piroska (1966-2022) posztumusz díjat kapott, az elismerést lánya, Rockenbauer Réka vette át.

A Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola alapítója és ügyvezetője, aki az intézmény lelke volt az idei évben hunyt el. Munkája során mindig azt vallotta, hogy pedagógusnak lenni hivatás: „Gyermekeket tanítani, nevelni olyan szakma, ami nem hasonlítható össze egy kereskedelmi vagy termelővállalati munkakörrel. Gondoljunk csak arra a tanárra, akinek a saját kis- és/vagy nagy gyermekeivel is foglalkozni, tanulni kellett, miközben online anyagokat, órákat állított össze, tanított, házi feladatokat ellenőrzött, értékelt, ösztönzött és akár osztályfőnöki feladatokat is ellátott, képzéseken, értekezleteken vett részt, miközben otthon is helyt állt. Ezt csak teljes elköteleződéssel lehet megtenni, hatalmas önfeláldozással.” - vallotta egy vele készült korábbi interjúban.

forrás: www.szekesfehervar.hu, fotó: Simon Erika

Iskolánk alapítója és ügyvezetője, Rockenbauerné Honfi Piroska, meghatározó szeretete, szellemisége, teljesítménye, emberi tartása és értékrendje követendő példa mindannyiunk számára. A Comenius Iskola közössége büszke és hálás Piroska értékteremtő munkájának elismerésére, a Megyei Prima díj elnyerésére.

A jelölésre készült videót itt tekinthető meg:

Cambridge Vizsgaközpont

Intézményünket Cambridge Assessment English Vizsgafelkészítő központtá nyilvánították.



Határtalanul 2022/2023

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett HATÁRTALANUL pályázaton iskolánk az idei évben is sikerrel pályázott.

A 7. évfolyamosok - Székelyföld kincsei - Sóvidék csodái


Beszámoló


Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával!

Adó 1%

Tisztelt Szülő,
Tisztelt Támogatónk!


Kérjük, hogy amennyiben még nem rendelkezett 2022-es Személyi Jövedelemadója  1%-nak felajánlásáról, úgy kérjük támogassa azzal az - Aktív Comenius Kulturális és Sportegyesületet -  amely iskolánk kulturális és sport életét segíti.

Az egyesület támogatja a nyári napközis táborainkat, a nyári Velencei-tavi kenutúrákat, az évközi barlangász és kerékpár túrákat, az iskolai színjátszó köröket és a kóruséneklést.

A felajánláshoz szükséges egyesületi adatok:

Aktív Comenius Kulturális és Sportegyesület

Adószám: 18848153-1-07


Bővebb információ


Határtalanul 2020/21.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett HATÁRTALANUL pályázaton iskolánk az idei évben négy évfolyamával is sikerrel pályázott.

A 7. évfolyamosok - Székelyföld kincsei - Sóvidék csodái
Támogatás összege: 2.597.750.- Ft

Határtalanul 7. évfolyam

Tamulmányi kirándulás középiskolásoknak (9., 10. és 11. évfolyam)
Királyok és fejedelmek útján Erdélyben
Támogatás összeg: 10.390.700.- Ft

Határtalanul 9. évfolyam
Határtalanul 10. évfolyam



Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával!

Határtalanul 2019/20.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett HATÁRTALANUL pályázaton iskolánk az idei évben is sikerrel pályázott,
és 2.799.500,.- forintot nyert.

A projekt keretében a 7. évfolyamos tanulók "Erdőország magyar vére - Hon- és népismereti kalandozások Erdélyben" utazáson vettek részt.

A projekt a vírushelyzet miatt várhatóan 2021-ben valósul meg.



Határtalanul 2018/19.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett HATÁRTALANUL pályázaton iskolánk az idei évben is sikerrel pályázott, és 2.219.875,.- forintot nyert.

A projekt keretében a 7. évfolyamos tanulók "Erdőország magyar vére - Hon- és népismereti kalandozások Erdélyben" utazáson vettek részt.

részletes beszámoló

Határtalanul 2017

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett HATÁRTALANUL pályázaton iskolánk az idei évben is sikerrel pályázott, és 2.699.500.- forintot nyert.

A projekt keretében a 7. évfolyamos tanulók a Rákóczi-szabadságharc emlékútján, Kárpátalján jártak.

részletes beszámoló

Határtalanul 2016.

Iskolánk 2016. március 03-án 1.052.000.- Ft összeget nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett HATÁRTALANUL pályázaton a 7. évfolyamos tanulók "II. Rákóczi Ferenc nyomában, Őszi természet a Felvidéken" program megvalósításához.

részletes beszámoló

Pályázat

A Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola a TÁMOP-6.1.2.A-14/2-2014-0165 pályázaton 9.400.000 Ft-ot támogatási összeget nyert az "Egészségtudatos diákokért- a székesfehérvári Comeniusban" program megvalósítására.

Fel